Az érzelmek felkavarnak és még rátesznek egy lapáttal a stresszre, vagyis rontanak a stressz helyzeten.
De miért van ez?
Hogyan kapcsolódnak össze az érzelmek és a stressz?
Stresszes az élet, ez tény és főleg a mai rohanó világunkban ezt el kell fogadnunk.
Emellett azt is el kell fogadnunk, hogy az emberi létezéssel együtt járnak az érzelmek is. Vannak jó érzelmek és vannak olyanok, amiket kifejezetten rosszként élünk meg.
Kizárni és elnyomni a rossz érzéseket nem lehet, sőt lehet még többet ártunk, ha elnyomjuk őket és nem foglalkozunk velük.
Düh, félelem, szorongás, szomorúság, ezek mind olyan érzeteket keltenek bennünk, amik nem kedveltek.
Hogyan erősíti egymást a stressz és a negatív érzelmek?
Amennyiben alapból van benned olyan érzelem, ami negatív és ezzel együtt kerülsz bele egy stresszes szituációba mit csinálsz?
Nagy valószínűséggel nem leszel képes racionálisan gondolkodni, mert eleve túlfeszített érzelmi állapotban vagy benne.
Ilyenkor kicsúszik a kezed közül az irányítás. Ha alapból dühös vagy, akkor szinte tuti, hogy tombolni fogsz.
Ha félsz valamitől, még jobban sarokba szorítottnak fogod érezni magadat.
Ha szomorú vagy alapból és jön egy feszült helyzet, lehet meg sem tudsz mozdulni és napokig csak ténferegsz.

Miért lehet, hogy ennyire rossz kombó a negatív érzelem és a stressz?
Figyeld csak meg! Egyik felsorolt érzelmi állapot sem arról szól, hogy kiegyensúlyozottak vagyunk. Ilyenkor ki vagyunk billenve az érzelmi egyensúlyunkból.
Kibillent helyzetben jön még egy adag teher és már esik is teljesen szét az érzelmi rendszerünk. Olyan, mint amikor túl van terhelve a rendszer. Vagy mint a pohár, ami már csordultig van töltve, de rátöltünk még egy kicsit. Hát kifolyik a lé… 😀 Vagy amikor már nagyon tele van pakolva a szatyrod, de még beleerőszakolsz plusz cuccokat és leszakad a füle.
Mit kezelj először, a stresszt vagy az érzelmeidet?
Vizsgáljuk meg mindkét lehetőséget!
- Kezeled a stresszhelyzetet:
Amennyiben mindig ugyanaz a helyzet hozza ki belőled a stresszt, akkor lehet megoldás, hogy elkerülöd a stresszt kiváltó szituációt. Sokszor előre látható, hogy nagy eséllyel bele fogunk csúszni egy olyan történetbe, amit nem fogunk tudni jól kezelni. Ezt meg kell próbálni elkerülni.
Ehhez az kell, hogy tudatosítsd magadban, hogy bizonyos szituációkban stresszbe kerülsz. Így fontos, hogy ‘nem engeded meg magadnak’, hogy ilyen helyzetbe lépj bele.
Mi szükséges ehhez?
Önmegfigyelés és önkontroll
Mi történik, ha esetleg mégiscsak belesodródsz olyan helyzetbe, ahol stressznek vagy kitéve?
Az első fázisban még mindig van lehetőséged arra, hogy lenyugtasd magad. Ilyenkor gyorsan kell cselekedned, amíg a hormonok el nem öntik a testedet. Ha már a hormonok hatása alá kerültél, sajnos a gondolkodásodat is teljes mértékben irányításuk alá fogják venni. Milyen hormonok vannak ránk hatással stresszes helyzetben?
Hogyan nyugtasd le magadat? Írj rám, elmondom, megmutatom mi az, amit gyorsan tenni tudsz. (messengeren érsz el a leggyorsabban: https://www.facebook.com/nora.heincz/)
- Kezeled az érzelmeidet:
Megfigyelted-e már, hogy bizonyos érzelmek szinte elöntik az embert? Olyan, mintha lenne rajtunk egy nyomógomb és bizonyos helyzetekben bamm, megrohannak ezek az érzelmek.
De vajon mik ezek a nyomógombok? Hogyan jöttek létre?
Minél régebben történt velünk egy olyan esemény, amely nagy hatással van ránk és problémás, annál kevésbé emlékszünk rá. Az, hogy nem emlékszünk rá, nem azt jelenti, hogy nincsen hatással vagy hogy nem lesz ránk hatással a jövőben! A történet ott van a mélyben, a tudatalatti mélyén. És erre sajnos nem látunk rá, mert a tudatalatti nyelve nem azok a szavak, amiket a hétköznapjaink során használunk.
A tudatalatti ereje az érzelmek! Viszont a hétköznapi életünket elsődlegesen a fejünkben lévő gondolatok alapján éljük. Így nagyon sokszor nincsen kapcsolat a gondolataink és az érzelmeink között.
Amennyiben azon kapod magadat, hogy bizonyos helyzetben elvittek az érzelmek és nem is érted miért, akkor szinte biztos, hogy a tudatalattid irányít.
Szeretnéd jobban megismerni mi folyik a tudalattidban és hogyan kerülheted el azt, hogy az érzelmeid elvigyenek stressz helyzetben? Kérj konzultációs lehetőséget!
Ha szeretnél folyamatosan informálódni stresszel kapcsolatos megoldásokról, jelentkezz a facebook csoportunkba!
Nyitókép: Almos Bechtold – Unsplash
