Szia! Heincz Nórának hívnak és 20 éve foglalkozok emberekkel. Az egyik kedvenc területem a nyelvtanítás, emellett a hozzám fordulóknak abban segítek, különböző technikák segítségével, hogy jobban és egyszerűbben tudják élni az életüket.

Sajnos a mindennapjainkat a legtöbben rohanásban éljük, rengeteg az elvárás és nagyon gyakran kell erőnkön felül teljesítenünk. Ez ahhoz vezet, hogy kicsúszik az irányítás a kezünk közül és szinte romokban hever az életünk. Se a párkapcsolatunk, se a családunk, se a munkahelyünk nem azt az élményt adja, amire igazán szükségünk lenne. De ha semmi se jó úgy, ahogy van, hogyan tudunk töltekezni? Hol és hogyan fogjuk jól érezni magunkat?

Ahogy fentebb említettem, a nyelvtanítás az a terület, ami számomra nagyon vonzó, mert imádom ahogy a tanulóim a segítségemmel megtanulnak angolul kommunikálni. A nyelvtanítás során fedeztem fel először azt, hogy milyen sokat számít az, hogy az ember milyen lelki állapotban van. Egy kiegyensúlyozott ember könnyen tanul, míg egy stresszes, szétesett ember lassan.

Ezért elkezdtem azzal is foglalkozni, hogyan tudom a hozzám fordulókat abban támogatni, hogy minél kerekebben és kiegyensúlyozottabban éljék meg a mindennapjaikat azért, hogy sikeresen tudjanak tanulni. Megtanultam olyan technikákat, amelyekkel a tanulási képességeket lehet fejleszteni, valamint olyanokat is, amelyek lelki és szellemi ellazulást hoznak létre. Így már túlléptem azon, hogy csupán nyelvet tanítok és kiterjesztettem a figyelmemet a kifejezetten túl stresszes életet élők támogatására is.

Miért elsősorban a stresszt tartom a fő problémának a legtöbb ember életében?

Ha a tanulási folyamatról beszélünk, az mindig stresszel jár, nem tudjuk kikerülni. Amikor az ember valami újat tanul, kilép a komfortzónájából, ismeretlen területre lép, ez a feszültséget hoz létre. A stressz önmagában normális reakció új helyzetekben, egy idő után ennek a mértéke csökken majd el is tűnik. Abban az esetben, amikor valaki indokolatlanul nehezen tanul meg egy idegen nyelvet, érdemes feltárni, hogy mi az, ami az újdonság okozta stresszhelyzet után továbbra is visszafogja.

Ha pedig kitágítom a kört és nem csak a tanulási helyzeteket nézem, azt látom, hogy szinte mindenkinek valamilyen megfelelési kényszere van és ez hajtja túlzottan feszült, stresszes állapotba. Mindenhol és mindenkinek meg kell felelnünk, a lehető legjobbak akarunk lenni. Emellett mi magunk is elég kemény elvárásokat állítunk saját magunk felé és a többi ember felé is. Sajnos sokszor mi magunk hozzuk létre a stresszes helyzeteket.

Abban tudok a hozzám fordulóknak segíteni, hogy feltárjuk mi okozza a folyamatosan visszatérő stresszes helyzeteket és egyszerű technikák segítségével változtatunk úgy, hogy ne kelljen újra és újra feszültségbe kerülnöd, illetve, hogy te magad se hozz létre olyan helyzeteket, amikben elveszel.

Szeretnél stresszmentesen, könnyedén élni? Segítek neked, hogy te is boldogabb legyél!

Keress bátran az elérhetőségeimen!

Heincz Nóra stresszmentesítésben segítő, valamint angol tanulási szakértő

Elérhetőség: Facebooknoraheincz@gmail.com

Heincz Nóra