Heincz Nóra idegen nyelv tanulási szakértő, tanulási képességek fejlesztője

Heincz Nóra

Szia! Heincz Nórának hívnak és 20 éve foglalkozok elsősorban nyelvtanítás formájában emberekkel. Azért, hogy minél jobban tudjam a hozzám fordulók tanulási folyamatát segíteni, sok olyan módszert megtanultam, amivel a tanulási képességeket lehet fejleszteni.

Amikor az ember valami újat tanul, kilép a komfortzónájából, ez pedig a legtöbb esetben bizonyos mértékű stresszel is együtt már. A stressz önmagában egy normális reakció új helyzetekben, egy idő után ennek a mértéke csökken majd el is tűnik. Abban az esetben, amikor valaki indokolatlanul nehezen tanul meg egy idegen nyelvet, érdemes feltárni, hogy mi az, ami az újdonság okozta stresszhelyzet után továbbra is visszafogja.

Egyrészt lehet maga a személyiség, a felfogási és megnyilvánulási módja is olyan, ami esetleg nehezebbé teszi az idegen nyelven való megszólalást, de gyakran van olyan, hogy elnyomott érzelmi tartalom blokkolja a nyelvtanulási folyamatot.

Természetesen az érzelmi blokkok bármilyen tanulási területen jelentkezhetnek, de a nyelvtanulási folyamat során annyira nagyon egyértelműek a jelek, hogy nem lehet mellettük csak úgy elmenni.

Ezért is figyeltem fel ezekre a háttérben futó, nem látható és a tudatalattiban megbúvó programokra, mert számos alkalommal vettem észre a munkám során. A figyelmem ezért terelődött olyan megoldási eszközökre, amikkel gyorsan és hatékonyan tudok másoknak segíteni abban, hogy semmi ne akadályozza őket abban, hogy meg tudjanak tanulni egy idegen nyelvet.

És ami a nagyszerű az egészben, hogy azáltal hogy eltűnik a gátló tényező a háttérből, maga a nyelvtanulás is sokkal könnyebb folyamat lesz, és ezzel egyidőben az élet egyéb területein is jönnek a jó változások.

Kasza Júlia pszichológus, önismereti- és változástréner, rajzvizsgálati szakértő, www.ebredezoalom.hu

Pszichológusi alaptanulmányaimat a Károli Gáspár Református Egyetemen kezdtem, amit a Szegedi Tudomány Egyetemen folytattam mestertagozaton klinikai- és egészségpszichológia szakirányon.  Az évek során nagy hatással volt rám a humanisztikus pszichológia (Maslow), a pozitív pszichológia és a személyközpontú pszichológiai (Carl Rogers) irányzatok. Ezekben az a közös, hogy a másik embert, egyenrangúnak tekinti, támogató funkciót lát el a pszichológus, aki maximális empátiával és elfogadással segít azoknak, akik hozzá fordulnak. Ebben szemléletben végzem én is a tevékenységemet, azaz közvetlenül, baráti szeretettel viselkedek azokkal, akik hozzám járnak.

Szakdolgozati témám a stressz pszichológiája és a meditáció hatása volt. Képződésem közben kiemelt szerepet kaptak a szermentes tudatmódosító technikák alkalmazása, hogy ezáltal is tudjak segíteni azoknak, akik ilyen módon akarják enyhíteni a feszültségüket. Ezek mellett vagy ettől függetlenül is egyénre szabott és közösen kidolgozott szuggesztiókkal is tudok segíteni. Rajzvizsgálati szakértőként és íróként az alkotótevékenységeket is előszeretettel alkalmazom stresszcsökkentési céllal. Asszociációs kártyákkal és pszichodrámás gyakorlatokkal a játékosság nevében tudunk a stresszforrások mélyére nézni és egyénre szabott egyedi megoldásokat találni. Fordulj hozzám bizalommal! 

Tanulmányok

Pszichológia alapdiploma: Viselkedéselemző – Károli Gáspár Református Egyetem 

Pszichológia mesterdiploma: Klinikai és egészségpszichológia szakirány – Szegedi Tudományegyetem 

Rajzvizsgálati szakértő képzés – Rajzelemzési Intézet (Prof. Dr. Vass Zoltán vezetésével)

Analitikus és transzformációs hipnózis – The Hypnosis Training Institute of Hungary 

Relaxációs módszerek – Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület

Autogén tréning – Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület

OH kártya tanfolyam – dr. Németh Lóránd klinikai szakpszichológus vezetésével
Gyász lélektana és a gyászolók segítése tanfolyam – Napfogyatkozás Egyesület

Érintésterápia – Kiss László vezetésével